2020. augusztus 25., kedd

Újraindult az élet a Férfikórusban!

A járvány Magyarországon 2020 márciusában kezdődött egyre szigorúbb korlátozásokkal, Kórusunk III. 9-én, hétfőn tartotta utolsó próbáját, mivel a Művelődési Ház is zárva tartott pl. a kijárási korlátozások idején, nem volt lehetőségünk további próbákra. A szokásos évadzáró összejövetelünk helyett az idén VII. 25-én 17.00-kor jöttünk össze rendhagyó módon, kb. a fél Kórus résztvételével Kádár László társunk (bariton) portájának fedett de szellős vendégvárójában névnapozásra, egy kis eszem-iszomra és népszerű dalaink felidézésére. A Művelődési Ház kinyitásával és a járvány első hullámának szerencsés elmúlásával, a tanév és művészeti évad kezdetével Kórusunk VIII. 24-én, hétfőn, 19.00-kor a szokásos zeneteremben ismét próbálni kezdett, igaz, csal fél létszámmal és óvintézkedésekkel. A továbbiakra és az ingadozó napi megbetegedésszámokra tekintettel, az óvintézkedések betartásával szeretnénk működésünket folytatni, így VIII. 31-én is összejöttünk próbára. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (KÓTA) kivonatos állásfoglalása nem hivatásos együttesek számára: A COVID-19 második hulláma a nyár végén elérte Magyarországot is. A statisztikát tekintve azt láthatjuk, hogy növekvő számban vannak megbetegedések, de a járvány kezelését kézben tartja az egészségügy. A professzionális zenei együttesek munkája elindult augusztusban, és eddig nem tudunk róla, hogy bárhol drámai gócpontok alakultak volna ki. A nem hivatásos együttesek (kamarazenekarok, kórusok, népzenei együttesek) közül már sokan elkezdték a munkát. Bár a közösségi lét, és ezen belül különösen az éneklés nem veszélytelen, mégis azt gondoljuk, hogy a járványügyi megelőző szabályok szigorú betartásával óvatosan elindulhat a mi munkánk is. Lehetőség szerint próbáljuk megtartani a következő óvó intézkedéseket: Ne feledjük Kodály szavait: Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” Ehhez most kell egy kis bátorság, ami viszont feltétlenül társuljon a járványügyi rendelkezések betartásával! Ehhez kívánunk egészséget, egymásra figyelést, gondos megelőzést, és reménykedjünk, hogy hamarosan elvonul a veszély.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Virágvasárnapi Passió Solymáron

 A solymári Római katolikus templomban a Szokolay Bálint Nőikar és a Férfikar közös előadásában hangzott el a Virágvasárnapi Passió Szent Má...